Fel | Kezdőoldal | Kategóriák | Tartalom | Linkek | Irodalomjegyzék
Szcientológiai Tudást Tanulmányozó KörHazai helyzet |
Mottó: Az igazságra végre fény derül. (Tasnádi Gábor, a Magyar Szcientológia Egyház szóvivőjének nyilatkozata (forrás: MKDSZ))
Bajos beavatkozni - Az ifjúságvédelmi szakember ugyanakkor meggyőződéssel vallja, hogy bizonyos szekták tevékenysége kifejezetten hátrányosan befolyásolja a fiatalok testi-szellemi fejlődését. Elsősorban az jelent gondot, hogy egyik-másik vallási csoport a tagjait elszigeteli, kiszakítja a társadalomból, és számukra torz értékrendet közvetít.
Fenyegető veszélyek (KIDS - Ifjúságvédelmi és bűnmegelőzési magazin) - Hogy mit is kell tudni a scientológiáról, arról Dr. Lugosi Győző történész, a Kossuth Klub igazgatója beszélt a hallgatóknak. [...] Hogy mi is a scientológia? - tette fel a kérdést a professzor, és mindjárt válaszolt is rá: olyan mozgalom, olyan ideológia, amit nagyon komolyan kell venni, amivel viccelni nem ajánlatos, nem szabad...
Felekezetek a közvéleményben (HVG) - A közvélemény nem elhanyagolható nagyságú része határozottan ellenzi egyes vallási csoportok muködésének engedélyezését: a Jehova Tanúi szabad vallásgyakorlatának 'engedélyezői' például alig vannak többen (31 százalék), mint az ellenzői (26 százalék). A szcientológusok tevékenységét viszont azok, akik hallottak már róluk, többségében betiltanák. Ezen az állásponton még az sem változtatott, ha a kérdés úgy szólt: akkor is, ha betartják a törvényeket? A szcientológia híveivel szembeni ellenkezés az iskolai végzettség emelkedésével csökken, az életkor emelkedésével viszont nő, így ha más nem játszik közre az ellenkezés idővel csökkenhet. (Ennek csupán az mond némileg ellent, hogy az ellenkezés Budapesten jelentősen erősebb, mint vidéken, és hogy a nem vallásosak és nem egyháztagok között éppoly erős, mint a történelmi egyházak hívei körében.)
Parlament (MTI) - - Le a szcientológusokkal,
követeljük a szcientológiai egyház azonnali betiltását! -
mondta Hegedűs Lóránt (MIÉP) annak kapcsán, hogy várhatóan
a Meixner Alapítvány kapja meg a XV. kerületi, Tóth István
úti általános iskola működtetését a helyi, MSZP-s többségű
képviselőtestület döntése értelmében. [...] Várhegyi
Attila, a kulturális tárca államtitkára közölte: a
magyarországi helyzet, amelyben egyházként működhet a
szcientológia, Európában példátlan. Aggályosnak nevezte,
hogy vallási csoportok szülőket rávegyenek arra, hogy ellenőrizetlen,
jogilag iskolának nem minősülő intézményekbe járassák
gyermekeiket, akik teljesen az adott vallási közösség ellenőrzése
alá kerülnek. Az államtitkár leszögezte: a kormány
ellenzi, hogy középületekben szcientológus, vagy a szcientológiához
kötődő szervezetek rendezvényeket tartsanak, és óva inti
ettől az önkormányzatokat is. Hozzátette: a magyarországi
szcientológiai egyház nem kapott és nem is fog kapni költségvetési
támogatást. (ifj. Hegedűs Lóránt felszólalása,
Várhegyi Attila felszólalása)
Fidesz álláspont - 17. Véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy a vallásszabadsággal visszaélő, indokolatlan jogi, pénzügyi kedvezményeket élvező csoportok egyházi köntösben jelenhessenek meg. Ennek érdekében szigorítani kell az egyházalapítás feltételeit.
Keresztény álláspont - A történelmi egyházak közös fellépése az általuk társadalomellenesnek minősített vallási közösségekkel szemben egyelőre inkább az információk átadására szorítkozik. A Dobogókőn [...] tartott nemzetközi ökumenikus konferencia 16 országból érkezett katolikus, protestáns és ortodox résztvevői azt próbálták felmérni, hol húzódnak a vallásszabadság határai. [...] A tanácskozáson az új vallási mozgalmak némelyikéről megállapították, hogy mind az egyén, mind a család, mind pedig a társadalom egésze számára veszélyt jelentenek. Ezek közül a konferencia végén rendezett tájékoztatójukon a résztvevők a szcientológiához [...] kötődő csoportok tevékenységét nevezték meg.
Ifjúsági Demokrata Fórum- A szcientológia egyház és tanai a keresztény - konzervatív értékrenddel nem összeegyeztethető, az Ifjúsági Demokrata Fórum számára nem elfogadható.
Az NBH és a nyilvánosság - A tájékoztatás korlátai - Az alábbiakban a Magyarországi Szcientológia Egyház információkérő levelét, illetve az arra küldött választ közöljük, amely – a vonatkozó törvényi hivatkozásokkal – megindokolja miért nem lehetséges ezeknek az információkéréseknek eleget tenni.
Index >> Szcientológia - vallás? biznissz? maf... - benyomások - találkozás a szcientológiával, szcientológus ismerősök, egy LITE-ot megjárt tanár. Akiket nem kápráztatott el a csillogás...
Ombudsmanok vizsgálatai (Magyar Narancs) - Az adatvédelmi biztos vizsgálatát követően a Magyarországi Szcientológia Egyház miskolci missziója kötelezettséget vállalt, hogy megszünteti jogellenes adatkezelésének gyakorlatát. Majtényi László megállapította, hogy a szervezet az érintettekről például az egészségi állapotukra vonatkozó különleges adatokat is gyűjtött. (forrás: http://www.hungary.com/mancs/2_2/hirek.html)
További információk a Standard Oxfordi Képességvizsgálat oldalon.
Nyomozás (Népszabadság - http://www.hungarian.net) - Lapunk úgy értesült, hogy a szcientológia egyház ellen is bejelentések érkeztek az ügyészségre.
A Magyar Nemzet (Szcientológia május 29., 2.o.) értesülései szerint csak olyan emberek lehetnek a Szcientológia Egyház missziójának tagjai, akik írásban nyilatkoznak arról, hogy semmilyen titkosszolgálati kapcsolattal nem rendelkeznek. A lap birtokába került dokumentum szerint egyházi személyként legalább két és fél évet kell úgy dolgozniuk, hogy közben havonta csak két nap fizetett betegellátásra van lehetőségük. Ilyen feladatokra egyébként a Szcientológia Egyház kiskorúakat is alkalmazhat. (forrás: http://www.katolikus.hu/news/2000531s.html)
Lásd még: Szcientológiai egyház: adatvédelmi aggályok (Magyar Nemzet) - A közelmúltban Franciaországban büntetőbíróság elé idézték a szcientológiai egyház vezetőit. Az egyházi közösség több kilépett tagja a személyi adatvédelmi törvény megsértésével vádolja a felekezetet. Veér András, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főigazgatója szerint a szcientológusok Magyarországon is ugyanezt a gyakorlatot folytatják.
Panasz a szcientológiára (Magyar Netlap) - Az év elején több iskola is panaszt emelt a pedagógus-továbbképzések keretén belül működő, miként időközben az érintettek számára is kiderült, szcientológus kötődésű cégek tanfolyamai miatt - értesült a Magyar Nemzet.[...] A vizsgálat kiderítette: A tanulás akadályai - Tanítsuk meg tanítványainkat tanulni című, eddig 11 alkalommal, több mint száz tanár részvételével megtartott program nem rendelkezik indítási engedéllyel, ugyanakkor a kurzus alcímeként egy jóváhagyott tanfolyam elnevezését - Segítség a tanulási, oktatási és kommunikációs akadályok leküzdéséhez - szerepeltették. [...] Az ellenőrzéskor egyébként számos további hiányosságra bukkantak, aminek eredményeképpen a továbbképzési központ február végén azt javasolta a miniszternek, vonja vissza az alapítvány indítási engedélyét.
Továbbképzés (PDSZ) - Több pedagógus felháborodva számolt be olyan hivatalos, akkreditált továbbképzés keretén belül meghirdetett tanfolyamról, ami bennük rossz érzéseket keltett elfogadhatatlan értelmezéseivel, áltudományos magyarázataival. Ezért a három napos képzés első napja után többen úgy döntöttek, hogy ide többet nem hajlandók elmenni. Szerették volna tudni, ki dolgozta ki ezt a programot, de ennek nyoma az írásos anyagokban nem volt.
Mi a gond a Tudás-Várral? (Új Dunántúli Napló) - A Tudás-Várban L. Ron Hubbard, a Szcientológia Egyház szülőatyjának oktatási technológiájával oktatnak, ugyanígy a magántanulókat vizsgáztató K.É.K. Iskolában is. Ugyan a Tudás-Vár és a K.É.K. Iskola képviselői hangsúlyozzák a Szcientológia Egyháztól való jogi függetlenséget, ám ez a mi szempontunkból kevésbé lényeges. A közoktatási törvény 13. § (1) bekezdése szerint „A szülőt megilleti a nevelési, illetőleg nevelési-oktatási intézmény szabad megválasztásának joga. A nevelési, nevelési-oktatási intézmény szabad megválasztásának joga alapján gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének, saját vallási, illetve világnézeti meggyőződésének, nemzeti vagy etnikai hovatartozásának megfelelően választhat óvodát, iskolát, kollégiumot.” Eszerint egy világnézetileg elkötelezett iskolánál nem elegendő csupán annak kijelentése, hogy nem tesz világnézeti szempontból különbséget a jelentkező gyerekek és tanárok között, hanem szükséges pedagógiai programjában, a szülők tájékoztatásakor kifejtenie esetleges világnézeti elkötelezettségét annak érdekében, hogy a szülők gyakorolhassák a fenti jogukat. Ez azt is jelenti, hogy amennyiben a szülő kifejezetten nem kívánatosnak tartaná, hogy gyermeke valamelyik eszmerendszert magáénak valló intézmény tanulója legyen, tudjon arról, hogy hová nem célszerű íratnia gyermekét. Tehát, legyen lehetősége választani, avagy éppen nem választani az adott – világnézetileg elkötelezett – iskolát. Avagy lehetséges, hogy L. Ron Hubbard tanulás-módszertani rendszerének semmi köze az általa alapított szcientológiához?
Egyelőre még vár a Tudás-vár (Új Dunántúli Napló) - Természetesen megkerestük a Tudás-vár képviselőjét is, aki bár nyilatkozott lapunknak, később mégsem járult hozzá az általa elmondottak közléséhez. Így azt sem közölhetjük olvasóinkkal, hogy vajon a gyerekeket később a Szcientológia Egyházának soraiban szeretnék-e látni.
Iskolaharcok (HVG) - Bár a magyar közoktatási rendszerben a szcientológusoknak nincs hivatalosan bejegyzett oktatási intézményük, több olyan alapítványi iskola működik az országban, amely a hubbardi útmutatások alapján dolgozik. Ilyen a szekszárdi Tudás-forrás iskola, illetve a Tudás-Vár Oktató Alapítvány által fenntartott pécsi általános iskola, amelyet a városi ügyészség nemrégiben azért marasztalt el, mert a törvényességi ellenőrzés során megállapította, hogy az alapítvány 'elsődlegesen vállalkozási tevékenységet folytat'.
Meixner Iskola
Rejtélyek a Meixner iskola körül (Magyar Nemzet) -
Sokszor nem az a legfontosabb, amiről sokat beszélnek, hanem az, amiről leginkább hallgatnak. Nézzük, mi az, amiről ebben az ügyben leginkább hallgatnak.
Várhegyi Attila felszólalása - Ugyanakkor a vallásszabadság szempontjából is aggályos az, ha vallási csoportok - legyenek akár nyilvántartásba vett egyházak vagy hozzájuk kötődő szervezetek - a szülőket ráveszik arra, hogy gyermeküket magántanulóvá nyilvánítsák, hogy a rendes, nyilvános, önkormányzati vagy akár egyházi iskola helyett ellenőrizetlen és jogilag iskolának nem minősülő intézményekbe járassák, teljesen az adott vallási közösség ellenőrzése alatt tartva a gyerekeket. A magántanulói státusz lehetősége nyilván nem ezt a célt szolgálja. Az ilyen gyermekeknél fennáll a veszély, hogy később nem lesznek képesek tudatos és valóban szabad döntést hozni vallási-világnézeti kérdésekben, és szinte életképtelenek lesznek az adott közösség berkein belül.
Szcientológusok állnak a Jorgos mögött? (Magyar Nemzet) -
A csődbe jutott Jorgos csoportot behálózta a szcientológiai egyház – állította az Index című internetes újságban tegnap egy magát az utazási iroda egykori alkalmazottjának valló névtelen levélíró. Veér András pszichiáter szerint életszerű a leírt történet.
Ismét a szcientológiáról (MKDSZ) - Elmondta, hogy a pszichiátria egyre kevesebb állami támogatást kap, gyanúja szerint ez részben a szcientológusok fellépésének következménye. Úgy tudja, az egyház hívei közül többen képviselői mandátumhoz jutottak a parlamentben, némelyik minisztériumban tekintélyes pozíciót töltenek be. Veér egyetlen nevet említett: állítása szerint bizonyítani tudja, hogy Stenszky András, az egészségügyi miniszter kabinetfőnöke a szcientológia egyház egyik alapítója. Stenszky András elismerte, hogy aláírása szerepel a Magyarországi Szcientológia Egyház megalapítását kezdeményező dokumentumon. Ugyanakkor írta a megalakult egyháznak soha nem voltam tagja, az egyházzal nem állok sem a vallás gyakorlására irányuló, sem egyéb, jelenlegi munkakörömet érintő bármely viszonyban. Tasnádi Gábor, az egyház szóvivője örülne, ha szcientológusok parlamenti mandátumot szereztek volna, de tudomása szerint ez nincs így.
Politikai patthelyzet a belvárosban
(Magyar Nemzet) - Egyelőre nincs megoldás az V. kerületi képviselő-testületben kialakult politikai patthelyzetre, amely azután állt elő, hogy a múlt héten három fideszes önkormányzati képviselő kilépett frakciójából. A többségét elvesztett polgári oldal arra gyanakszik, hogy az új frakciót alakító szcientológus képviselők titkos paktumot kötöttek az MSZP-vel és az SZDSZ-szel, ám ezt az érintettek cáfolják.
[...]
Varga Sándorné, a Fidesz kerületi frakcióvezetője szerint a kilépett képviselők szcientológusok. Mivel szeretnék megszerezni az önkormányzat fő gazdasági posztjait, paktumot kötöttek a baloldallal.
[...]
– A vallásunk miatt minket ért támadások felháborítók – nyilatkozta lapunknak Takács Ákos, az új frakcióvezető, aki továbbra is cáfolja, hogy baloldaliak lennének.
- Érdekes egyébként, hogy nem a titkos megállapodást cáfolják, hanem olyasmit, amit senki sem állított (-Te loptad el a bringámat? -Nem, nem szeretek kerékpározni!)...
Szcientológus cégkapcsolatok - A vád titokzatos tárgya (HVG) -
Az író (Dobszay János) ezzel a cikkel elnyerte A minőségi újságírásért pályázat május havi díját. A pályázat a Philip Morris Magyarország finanszírozásával indult. Az újságírókból álló zsűri havonta egyszer ülésezik, ekkor ítéli oda a díjat az előző hónap egyik kiemelkedőnek tartott munkájáért. A nyertes művek utánközlésben a Magyar Sajtó című szaklapban és a Tallózó című hetilapban jelennek meg.
LITE (azóta Lighthouse) - L. Ron Hubbard egy 20. századi filozófus volt, akinek az elmúlt évtizedben elismerések és díjak ezreit adták azon felfedezéseiért és hozzájárulásaiért, amit az oktatás területén tett.
Lighthouse Nyelviskola - A Családokért Tisztán Drogprevenciós Alapítványnak egy ismert nyelviskolában szerzett tulajdonrésze körül megoszlanak a vélemények. Ez önmagában nem is érdemelne szót, ha a Lighthouse Nyelviskola sokak szerint nem kötődne száz szállal a Szcientológia Egyházhoz. +
interjú Beleznay Endrével, aki valótlan dolgot állít (bár némileg önhibáján kívül) (és akinek nincs köze a nyelviskolához) + tiltakozó levél Németországnak.
Ablemen Személyzeti Tanácsadó Iroda - a Hubbard (LRH) idézetek mindig árulkodóak, arról nem is beszélve, hogy egyik tesztjük nem más, mint a Standard Oxfordi Képességvizsgálat. Kedves dolog, hogy a megtévesztő elnevezésű teszt ellenére az etika fontosságáról ömlegenek...
Business Success - Csevegő - HCA fejlesztések + Beleznay-interjú, Scientology front groups.
Dátum: ***
Feladó: ***
Címzett: szci@freemail.hu
Tárgy: ***
Csak egy észrevétel: voltam interjún a Business Success nevű tréningcégnél. A harmadik interjúra már nem mentem el, azon kellett volna megírnom a tesztet....
Aztán elmentem dolgozni egy Bankinfo Center nevű Kft-hez (www.bankinfo.hu), ahol egyértelműen kiderült hogy scientológiával van dolgom. Amikor bebizonyosodott számomra, azonnal otthagytam őket. A falak Business Success által kiállított tanfolyami oklevelekkel voltak kitapétázva...
Amíg nem olvastam a honlapotokat, csak sejtettem, hogy a két cég és a scientológia között összefüggés lehet. De hátborzongatónak tartom, hogy egy tréningcég, amelyikhez ki tudja hány embert küldenek el különböző cégel pl. értékesítési munkatársi tréningekre, milyen hatással lehetnek a társadalomra.
ORbitRADE Kft. - Olyan munkatársakra van szükségünk, akik(et) [...] Megértik és hűen alkalmazzák az ORbitRADE Kft-ben használt LRH Adminisztratív Technológiát
Szcientológiához közel álló cégek a világban: Scientology front groups.